Régóta terveztem szólni a magyar rapről. Nem mint a szakma személyes orákuluma, omnipotense, de nem is úgy mint olyan, akinek a mondatait minimum két szerkesztő korrektúrázza. Megmaradva a nagyon szakszerű és a teljesen dilettáns szélsőséges kategóriák, skatulyák közötti középúton. Végig a szubjektivitás nevében küzdve a klaviatúrán. Szóval csak egy a rengeteg hallgató közül, aki adott esetben kritizál, semmiképp se támad, semmiképp se fikáz. Vagy ha igen, otthon a négy fal között, a szőnyegre pöckölve.
Friss élmény, hogy ráakadtam Sixfeet videójára. Vegyes érzések kavarognak bennem. Egyrészt örülök, nagyon örülök. Mintha az elmúlt években elhalt volna a magyar hip-hop-ról való diskurzus, nincsenek komoly, megfontolt véleménynyilvánítások, csak kommentek és megosztások sokasága. "Nagy érvelés itthon nincs" – hangzik el. Igaz. Elveszünk a Facebook-ban, alkotások vannak, de kevés az olyan személy, akinek a meglátásaiban bízhatunk. Helyette trollinváziót, elvakult rajongókat, indokok hiányát kapunk. Ez a videó kivétel. Saját értékrendszert állít fel, kellően határozott, ráadásul – ha mondhatom így – van töke, mer beszélni. Szilárd pont, amiről tudunk vitatkozni, ami kellően stabil a visszatéréshez, -nézéshez. Vizuális téren összeszedett. Mivel Sixfeet célja a szemek felnyitása volt valami sajáttal, valami nem megszokottal, talán nem válok stílusidegenné, ha mindentől és mindenkitől függetlenül reflektálok a témára. Nem sárdobálásból, nem rosszmájúságból, csupán szenvedélyből.
Másrészt. Van ebben a szóban némi átütő erő. A másrésztben. Szokatlanság. Hogy veszem a bátorságot a véleményformáláshoz. Pedig én is ember vagyok, személyiséggel, a gondolataim eltérhetnek. Idilli állapot lenne, ha ezen egyik befogadó se lepődne meg.
Szóval másrészt. Az, hogy az adófizetők pénzének egy része kulturális támogatásra megy el, nem sátáni dolog. Az irodalom is ugyanúgy kap pénzt, a zene, a hip-hop miért ne kaphatna? Egy jól működő demokráciában (kérdés: a miénk milyen?) ez nem „az állam pénze”, hanem az adófizetőké. Az állam feladata, hogy ezt a megfelelő módon költse el. A Cseh Tamás Program keretein belül van olyan eset, hogy ez megtörténik. Reményre ad okot, hogy ebből a pénzből készülhet kormánykritikus szöveg is. A műfajjal akkor menne szembe ez a fajta bevételszerzés, ha cenzúráznák, szabályoznák az előadókat. Ilyet jelenleg nem tesznek. Szerencsére. Az underground fogalomként nehezen definiálható, ebbe majd egy másik írásban szeretnék belemenni. Mindenesetre attól, hogy néhány MC elnyer egy szellemi megkötéssel nem járó pályázatot, még nem válnak kevésbé undergrounddá. A lehetőségekkel, amíg azok nem diktatorikusak, élni kell.
Sixfeet többször is említi, hogy az adott támogatott cél nem valósult meg. (ld: Akkezdet album, Siska klip stb…) Ez viszonyt nem feltétlenül igaz. Főleg a videoklipek esetében elképzelhetőnek tartom, hogy a produktum elkészült, de nem lett (még) publikálva. A videó állítása szerint a Tranzkaphka kastélya „nagyot ment a médiában” – ami kb egy 444 és egy offline cikket jelent. Tehát nem is a médiában, csak egy médiumon belül adtak hírt róla, és ott se olyan sokan. A nagy odamondás nemcsak az „egymás feleségét verjük, mint egy KDNP-s swingerparty-n” volt, aki meghallgatja a lemezt, bőven talál punchline-okat. A kodeinhez nem, de a paradigmához készült klip. A pénz nem vész el, csak átalakul. Säiid és Újonc nem tűnnek se a megírt/előadott műveik, se a megnyilvánulásaik alapján álszent sikkasztóknak. Inkább az alkotói kedv kiszámíthatatlanságáról lehet szó. Hámori Péter a BlooseStock Fest 2017-re kapott pénzt. Még bőven tart 2017. Amennyire képben vagyok egy-egy fesztivált nem kevés pénz összehozni, egymillió forint reális. Deego reggea albumát felesleges itt tárgyalni, nem hip-hop, és az előzene felvétele szintén drága. Siska „csóró vagyok MC-nek” (fél) sora nem vesztette örökre el a létjogosultságát. Az, hogy Siska most milyen anyagi helyzetben van, és az, hogy a szám megírásakor milyenben volt két külön dolog. Az élet változik. Ha én, tegyük fel, rapper vagyok, 7 éven át éltem Nagykanizsán, és megemlítettem ezt egy rapben, de azóta elköltöztem onnan, akkor nem lesz vállalható ez a szövegem? Ki kell vegyem a koncertek számai közül és le kell töröljem mindenhonnan? Minden megnyilvánulás csak akkor hiteles, ha az életem minden egyes pillanatában igaz rám?
A DSP attól, hogy más irányból közelíti meg a hip-hop-ot, nem siklott félre. Más motiválja őket, az újabb számok (a Minden van-t kivéve) megállják a helyüket, a flow még mindig erős. A Punnany Massifot popnak tekintem, ez alapján semmi meglepő a rájuk fordított összegben. Wolfie MC, aki rapbetéteket ír pop dalokba. Ghostwriter(ek)ről szó sincs. Támogatást kapott „dalszövegírásra”, ez teljesen bevett dolog a pop szcénában. Szimbolikusan méltányolják/elősegítik az alkotói tevékenységét. Még akkor is, ha feltételezhetőleg van elég pénze és más MC jobban rászorulna/megérdemelné. Utolsóként: NB. Ha nagy távlatban nézzük, „jókor volt jó helyen”, az AM:PM Music kiadó tagja lett. Nemcsak szerencsével, tehetséggel is. Egy kiadó szoros szimbiózisban él a tagjaival, foglalkozik velük. A pályázatra leszűkítve nézve a dolgokat semmi különös abban, hogy beállt mögé az AM:PM Music, segítette a pályázat beadását. Tette, amit egy kiadó tehet. Említendő még, hogy NB zenéje nem műanyag. Tény, hogy nem ír lemezeket a magyar társadalom szociokulturális elemzéséről. Nem rakták ki hatévesen az utcára, hogy a szegénynegyed kóborfarkasa felnevelje, akár egy modern Romolust, a sleppjével megalapítsa a helyi gettó Rómáját, és onnan hódítsa meg a fél rapvilágot. A dalainak mégis van tartalma. (pl: Mű, Mind1, Adná) Az alapok nem kőkemény boom bapek, könnyedebbek. Nincs baj a sokszínűségükkel.
Mint említettem, a Punannyt popnak veszem, a Hősök is efelé tendál(nak), Ganxstáék a kezdetektől fogva mainstreamek. A saját popularitásukkal hasonulnának meg, ha nem szerveznének maguk köré egy-egy zenekart. Következetességre utal, hogy nem akarják kizárni magukat a fesztiválszezonból. Nemcsak a pénzről van szó, hanem az általuk követett irányvonal tudatos továbbviteléről is. A probléma azzal van, ha a hallgatók ezt egyenlővé teszik a hip-hop kultúrával. (NB-t nem tudom, hogy ide, vagy a következő bekezdésbe helyezzem. Kíváncsian várom a jövőbeli számai mit fognak sugallni.)
Ezzel párhuzamosan a zenekarok beemelése az undergroundba nem főbenjáró bűn. Egy jól összerakott zenekar jótékony hatással van a számok diverzitására. Növelik a lehetőségeket, élénkítik a hangzást. A fellépéseken intenzívebb élményt nyújtanak. Magyarországon nem csak a szalonképességről, a fellengzősködésről és a pénzéhségről szólnak. Tökéletes ellenpélda erre a Fixi 4, vagy a Rapmotel Live.
Félreértés ne essék, nem akarom senki seggét bevédeni, azt megtehetik az említettek maguknak, ha akarják. Sixfeetet vállalta a gondolatait, én is a sajátom. Várom a további hasonló videókat, ráfér a magyar hip-hop-ra. A blogbejegyzés az eltéréseket hivatott megmutatni. Számtalan dologgal értek egyet. Nem részletezném tökéletes precizitással. Minek ismételjem meg azt feleslegesen, amit teljesen jól megfogalmazott Sixfeet? A teljesség igénye nélkül egy gyors skicc: miért pályázhat az AC, ha Ricsipí maga is döntnök? Mit keres az eddig ellenzéki gondolatokat valló Säiid az olimpiát szuggeráló kampányban? Miért nem hozzák nyilvánosságra a meg nem valósuló projektek állapotát, okait? A pénzzel el kell számolni, bármi legyen itthon a szokás. Az utolsó 2-3 perccel mindenki azonosulhat. Az ilyen volumenű eszmefuttatások késztethetnek minket változásra, így fejlődik a hip-hop. Véleményt cserélünk és közben emberekké válunk.
Hontalan Iván